magyar
2017. 11. 21 - 07:28 logo

Áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztése alprojekt

Az alprojekt keretében az áldozatsegítő szolgálat minőségi fejlesztése, elérhetőségének javítása, a rendelkezésre álló segítségnyújtási lehetőségek bővítése valósul meg a korábbi tapasztalatok figyelembe vételével. Az alprojekt végrehajtása az alábbi tevékenységi elemek megvalósítására épül:

Pszichológiai segítségnyújtás rendszerének kialakítása az Észak-magyarországi régióban.

Az Áldozatsegítő Szolgálatnál alkalmazott pszichológus megteremti a bűncselekmények áldozatai számára a szakszerű lelki segítségnyújtás lehetőségét.

Az áldozatok az Észak-magyarországi régió három területi áldozatsegítő szolgálatának bármelyikénél hozzájuthatnak a pszichológiai segítségnyújtáshoz. Az áldozatok fogadása nem kötött a lakóhelyhez vagy a bűncselekmény elkövetési helyéhez, azaz bármely – a projektbe bevont – területi áldozatsegítő szolgálattól kérhetnek segítséget. Minderre munkanapokon, az előre meghirdetett ügyfélfogadási időben kerül sor.

A működés kezdeti szakaszában a pszichológus és a területi áldozatsegítő szolgálat munkatársa közösen fogadja a segítséget kérő áldozatokat. A közösen lefolytatott első interjú és az azt követő megbeszélés előnye, hogy a pszichológus megismerkedik a segítségnyújtás már létező folyamatával, az áldozatsegítő munkatársak pedig tapasztalatot szereznek azzal kapcsolatban, hogy melyek a krízisállapot, a trauma jelei, mely esetekben látja a pszichológus indokoltnak a pszichológiai segítségnyújtás felajánlását, ezt hogyan lehet hatékonyan megtenni.

A működés második, esetleg harmadik hónapjától a pszichológus külön fogadja az áldozatokat. Az áldozattal az áldozatsegítő szolgálat munkatársa találkozik először. Az áldozatsegítő a bűncselekmény okozta problémák és lehetséges segítségnyújtási elemek mérlegelése után, utóbbi keretében ajánlhatja a pszichológiai segítségnyújtás lehetőségét. Az áldozatok minden esetben, a felajánlást követően, kérésükre részesülhetnek a segítségnyújtás e formájában. Az átirányításra rögtön és helyben sor kerülhet, amennyiben az áldozat ezt igényli. Ha egy későbbi időpontban szeretne a pszichológussal találkozni vagy a pszichológus foglalt, akkor erre előjegyzés alapján van lehetősége.

A pszichológus egyéni krízisintervenció keretében nyújt segítséget. Az egyéni krízisintervenció a krízisben lévő személyek számára azonnali segítségnyújtás, amely során a segítő a problémára, az áldozat problémamegoldó képességére koncentrál és az egyensúlyi állapot visszaállítását célozza. Igény esetén, ha megfelelő számú, azonos problémával küzdő áldozat kerül a pszichológus látókörébe, a pszichológus terápiás csoportot szervezhet, vezethet. A pszichológus feladata az áldozatoknak nyújtott közvetlen segítségen túl az önkéntesek képzésében, esetmegbeszélő rendszerében való részvétel is.

24 órás telefonos diszpécser szolgálat kialakítása és működtetése az érintett három régiót lefedve.

0680/225-225

A 24 órás telefonos diszpécserszolgálat segítségével az áldozatsegítő szolgálat elérhetősége folyamatosan biztosítható. Munkaidőben és munkaidőn kívül (este és hétvégén) a bűncselekmények áldozatai ingyenesen hívható zöld számon kaphatnak a helyzetnek megfelelő tájékoztatást, tanácsadást, valamint az önkéntes hálózattal együttműködve a három kiemelt régió területén közvetlen segítséget. A diszpécser tájékoztatást ad az áldozatnak a lehetséges segítségnyújtási formákról, ezek elérhetőségéről, akár az áldozatsegítő rendszeren belül, akár a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi ellátórendszerben. A tájékoztatás emellett kiterjed az áldozatok jogaira, különös tekintettel a büntetőeljárásbeli jogaikra.

Önkéntes hálózat kialakítása az érintett három régióra kiterjedően.

Az önkéntesek „alkalmazásának” célja, hogy a bűncselekmények áldozatai olyan településeken és olyan időszakokban is segítséghez juthassanak, ahol és amikor ez a projekt előtti rendszerben nem volt megoldható.
Az önkéntes rendszer keretében helybeli, kiképzett önkéntesek nyújtják az érdekérvényesítés elősegítése körébe tartozó segítségnyújtási szolgáltatásokat az áldozatoknak: tájékoztatják a különböző intézmények nyújtotta lehetőségekről, jogaikról; segítséget nyújtanak az ügyintézésben, egészségügyi ellátás igénybevételében; ezen túlmenően feladatuk az alapvető lelki segítségnyújtás, erkölcsi és érzelmi támasz biztosítása. Az önkéntesek mindezt olyan időben és helyen teszik, amikor és ahol a jelenleg működő szolgáltatások nem elérhetőek az áldozatok számára.

Az önkéntesek két módon kerülhetnek kapcsolatba az áldozattal: a diszpécserszolgálat küldi őket az esethez, vagy a területi áldozatsegítő szolgálat munkatársai, attól függően, hogy melyik szervezeti egységnél jelentkezik a szolgáltatást igénybe venni kívánó áldozat. Az önkéntesek az általuk nyújtott szolgáltatásokat esetnaplóban rögzítik a feladat ellátását követően, így követhető a tevékenységek megvalósulása. Az eset lezárását követően az önkéntes haladéktalanul tájékoztatja a küldő szervezeti egységet (területi áldozatsegítő szolgálat vagy diszpécserszolgálat) arról, hogy milyen segítséget nyújtott.

Az önkéntes rendszert működtető önkéntes szervezők a hivatali munkaidőben dolgoznak. Az önkéntesek munkarendje az általuk szabadon vállalt időkerethez igazodik, amely eshet a hivatali munkaidőre vagy azon kívülre.

A bevezetendő fejlesztéseket támogató tevékenységek

Az áldozatsegítés kulcseleme a tájékoztatás megszervezése. Az áldozatsegítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó tájékoztató tevékenység kétirányú. Cél egyrészt a már áldozattá vált személyek minél szélesebb körű elérése, a szolgáltatásokról történő tájékoztatásuk. Ennek érdekében az alprojekt keretében különböző formátumú és jellegű tájékoztató anyagok elkészítésére kerül sor. Ilyenek elsősorban a szórólap, amely az egyes szolgáltatási formákat és a szolgáltatások elérhetőségét tartalmazza és a kártyás információs lap, amely néhány alapinformációt közöl, de nagyon könnyen kezelhető. Ezeket a tájékoztató anyagokat a rendőrség és az önkéntesek teszik hozzáférhetővé a már áldozattá vált személyek számára. A tájékoztató anyagok megszövegezésében részt vehetnek az érintett három régió áldozatsegítő szolgálatának munkatársai.
További célkitűzés az áldozattá válás veszélyének kitett állampolgárok figyelmének felhívása. A plakátok és a reklámtárgyak a célcsoport különböző rétegeinek figyelemfelhívását szolgálja, a zöld szám járműfelületen történő hirdetése pedig az általános, szélesebb körű elérést biztosítja.

Az alprojektben nagyon fontos szerepet kap a szakemberek felkészítése és szupervíziója.

A projekt elején az alprojekt szakmai megvalósítói (pszichológusok, önkéntes szervezők és diszpécserek), továbbá a három régió áldozatsegítői és a projektmenedzsment képviselői is részt vesznek az Igazságügyi Hivatal által szervezett négynapos felkészítő szemináriumon.

A diszpécserek a projekt kezdetén telefonos kommunikációs tréningen vesznek részt, majd a szolgáltatás megvalósítása során folyamatosan, külső szakértők szupervíziót biztosítanak. A diszpécserek később hospitálást végeznek a megyei áldozatsegítő szolgálatnál, illetve a telefonos segítségnyújtás területén működő szervezeteknél (pl. Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata, OKIT). A hospitálás célja, hogy a diszpécserek megismerkedjenek a segítségnyújtás folyamatával, annak gyakorlati megvalósulásával, lépéseivel, és az intézményes ellátóhálózattal.

Az áldozatsegítés rendszerébe újonnan beépült szereplőkkel (önkéntesekkel, diszpécserekkel, pszichológusokkal) való együttműködés érdekében az áldozatsegítők két képzésen vesznek részt, ezek a mentorképzés, illetve a dinamikai ismeretek átadása tréning. A mentorképzés a meglévő szakmai tapasztalatok birtokában az áldozatsegítés új szereplőinek mentorálására, szakmai navigálására utal, a rendszerbe való beilleszkedésük elősegítésére. A dinamikai ismeretek átadása a segítő kapcsolatra vonatkozó tudás átadását, és a konfliktuskezelés dinamikájának elsajátítását jelenti.

Az önkéntesek felkészítése érdekében egy interjútechnikák elsajátítását lehetővé tevő, empátiafejlesztő, esetkezelést segítő tréning szervezésére kerül sor. Az önkéntes hálózat hatékony működtetése céljából, a projekt előrehaladásával párhuzamosan, az önkéntesek esetmegbeszéléseken vesznek részt. Az esetmegbeszéléseket az Észak-magyarországi régióban a projekt keretében foglalkoztatott pszichológusok vezetik majd, az Észak-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban pedig külső szakértők. Az alprojekt megvalósítása keretében az áldozatsegítő szolgálat lehetőséget biztosít az önkénteseknek az áldozatsegítő szolgálatnál való hospitálásra. A hospitálás célja és tematikája megegyezik a diszpécserek hospitálásánál leírtakkal.

Az áldozatokkal foglalkozó pszichológusok külső szakértők bevonásával történő szupervíziója is az alprojekt részét képezi, amelyre kéthavonta, rendszeresen kerül majd sor.

Mind a szakmai megvalósítók, mind az önkéntesek részt vesznek a Miskolci Egyetem által szervezett, „Az áldozatpolitika új irányai Magyarországon” című képzésen. A képzés során a résztvevők elsajátítják a bűncselekmények áldozatainak, mint speciális célcsoportnak a sajátosságait, ezen belül a hazai bűnügyi helyzet jellemzőit, a sértetté válás szituációját, az ezt követő büntetőeljárási folyamatokat, az áldozat szerepére vonatkozó információkat. Fontosak az arra vonatkozó ismeretek is, hogy a krízisállapotban lévő áldozat milyen segítséget igényel, és az áldozatsegítés különböző eszközei milyen szerepet töltenek be ebben.

A kiemelt projekt megvalósítása keretében az Igazságügyi Hivatal tematikus roadshowt szervez, amelynek során az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztése alprojekt keretei között megvalósított új szolgáltatások bemutatására is sor kerül. A pszichológusi, önkéntesi és a diszpécserek által nyújtott áldozatsegítő szolgáltatások tapasztalatainak részletes ismertetése zárókonferencia keretében történik meg. Az áldozatsegítés alprojekt keretében három kiadvány készül majd, melyek az önkéntesek, a pszichológus, valamint a diszpécserszolgálat áldozatsegítésben betöltött szerepét ismertetik. Ezekből a kiadványokból valamennyi, Magyarországon működő egyetem jogi kara kap egy-egy példányt, hogy az egyetemi vagy a tanszéki könyvtárban elérhetővé váljanak a diákok számára. A kiadványok letölthető formában elérhetőek lesznek az Igazságügyi Hivatal, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapjain is.

A projekt kiemelt célja, hogy a kísérleti program alapján olyan eljárásrendek, módszertani leírások készüljenek, amelyek később alkalmasak az Áldozatsegítő Szolgálat és az áldozatsegítés rendszerébe beépült további szakmai megvalósítók (önkéntes szervezők, diszpécserek, pszichológusok) általi alkalmazásra és különösen arra, hogy az Áldozatsegítő Szolgálat szervezeti fejlesztéséhez, az új segítségnyújtási elemek hosszú távú integrálásához támpontot nyújtsanak. Ezáltal a projekt során megszerzett szakmai tapasztalatok széles körben intézményesülhetnek a bűncselekmények áldozataival végzett szakmai munkában.

Az alprojekt megvalósítója az Igazságügyi Hivatal, a tájékoztató anyagokat, szórólapokat stb. a központi kommunikáció keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium készítteti el.

Eseménynaptár November
30310102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
27282930010203
FORUM
Legfrissebb témák
Legfrissebb hozzászólások