magyar
2017. 11. 22 - 22:48 logo

Álláskeresési technikák

A TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 azonosító számú, „A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” című kiemelt projekt munkatársai számos felkészítésen, képzésen vesznek részt. Ezek egy része a konzorciumi partnerek (Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága) szakmai megvalósítóival közösen történik, vannak azonban belső felkészítések is.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal reintegrációs tanácsadóinak egyik fontos belső szakmai felkészítése, az ’Álláskeresési technikák’ 2013. november 11 – 14-e között zajlott Budapesten. A 4 napos program során a tanácsadók kiscsoportos foglalkozások keretében szerezhettek ismereteket a témában, a három csoportot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat trénerei vezették. A projekt megvalósítói megismerkedtek a munkaerő-piac különböző szegmenseivel, a munkaadók felkeresésének módjaival; illetve az önéletrajz készítésének fortélyaiban és az állásinterjúra való felkészülés módszereiben egyaránt elmélyülhettek. A saját élményű feladatokon keresztül a megfelelő célállás meghatározásának nehézségeit szintén megismerhették a munkatársak.

A felkészítés során a célcsoport és a büntetés-végrehajtási intézetek sajátosságaival is foglalkozhattak a reintegrációs tanácsadók, a projekt megvalósításának szempontjából pedig a szabadulást megelőző, 4. szakaszban hasznosítható ismeretekkel felvértezve térhettek vissza munkavégzési helyeikre.

Eseménynaptár November
30310102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
27282930010203
FORUM
Legfrissebb témák
Legfrissebb hozzászólások