magyar
2017. 09. 20 - 11:29 logo

A családi szerepzavarok és a fiatalkorúak bűnözése

Amerikai, EU-s és magyar kutatások egyaránt alátámasztják, hogy a családban élők egészségkilátásai, gyógyulási és a rehabilitációs esélyei jobbak, mint a magányosan élőké. A társadalompatológiai adatok is összefüggést mutatnak a családok válságával. Ezzel kapcsolatban rendez a Belügyminisztérium és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara konferenciát Debrecenben 2011. május 9-én.

Dr. Nagy Beáta, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának docense hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a gyermekekkel, fiatalkorúakkal foglalkozó szakemberek felkészítése erre a kihívásra. Csemáné Dr. Váradi Erika, a Miskolci Egyetem ÁJK dékánhelyettese elmondta, hogy a szakemberek csak komplex megközelítésben, közösen találhatnak megoldást a problémákra.

A családok válságát jelzi, hogy 1989 óta a népesség 380 ezerrel, a házasságok száma 40%-kal csökkent, a válások száma 24%-kal nőtt (most minden második házasság válással végződik). E mellett 21%-kal nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma is. A családok válsága kedvezőtlen hatást gyakorol a fejlődő személyiségre, a türelmetlen, agresszív, közömbös szülők példáját követő gyermekek sokkal könnyebben indulnak el a bűnözői karrier útján. Ezt tetézi a média, amelynek hatására egyre gyakrabban alakulnak ki magatartás-, súlyosabb esetben személyiségzavarok a fiataloknál, válnak a gyermekek drogfüggővé vagy agresszívvá.
A megoldásokra mutatnak példát a konferencián előadást tartó szakemberek.

A konferencia azon hallgatói, akik szeretnék elsajátítani a konfliktuskezelési módszereket, jelentkezhetnek a bűnmegelőzési képzésekre. A kétszer háromnapos felnőttképzési tanfolyamok 2011 februárjától folyamatosan indulnak Debrecenben. Mindenki számára ingyenesek az órák, valamint biztosítják a szállást, az étkezést, és térítik az útiköltséget is.

A tanfolyamok három témát ölelnek fel: A kiskorúak bűnözése elleni fellépés új útjai, Az áldozatpolitika új irányai Magyarországon valamint a Bűnelkövetők reintegrációjának új lehetőségei.

A TEtt - program az áldozatokért és a tettesekért a Belügyminisztérium, a Miskolci Egyetem, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Baranya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja közös programja. A képzések tananyagát a Miskolci Egyetem ÁJK dolgozta ki. Utóbbi intézmény koordinálja a megvalósítást is.

További információ és jelentkezés: www.tamop.irm.gov.hu vagy www.felnottkepzes.uni-miskolc.hu/

További információ: Benko Zsuzsa +36-70-617-5799, benko.zsuzsa@newsbreakers.hu

Eseménynaptár Szeptember
28293031010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293001
FORUM
Legfrissebb témák
Legfrissebb hozzászólások