TÁMOP-5.6.2-08 projektleírás

„A TÁrsadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” című kiemelt projekt

 

TÁMOP-5.6.2/08/1-2008-0001

A PROJEKT LÉNYEGI ÖSSZEFOGLALÁSA

 A fejlesztés két ütemben valósul meg, a 2009 március 31-ig tartó szerződési ciklusban a projekt előkészítése, a szakmai háttér megteremtése, a modellprojektek és a hálózatteremtés előkészítése a cél.

A kiemelt projekt három pillérre épít. Pillérnek nevezzük a társadalmi kohézió és a bűnmegelőzés szempontjából lényeges, de szakmailag, szervezetileg, intézményileg és a kliensek tekintetében jól elkülönülő egységeket.  Ezek a következők:

- Az erkölcsi veszélyzónában- élő gyermek és fiatalkorúak.

- Az áldozatvédelem és segítés.

- A szabadságvesztésre ítélt illetve szabadságelvonással nem járó büntetéssel sújtott elítéltek reintegrációja.

A projekt célcsoportjait az e pillérek hatókörében dolgozó szakemberek, és klienseik jelentik. Ez felöleli a közoktatás, a gyermekvédelem, az egészségügy, a büntető igazságszolgáltatás területét, egyaránt érint állami, önkormányzati és civil szervezeteket.

A 2009. március 31-ig tartó támogatási szerződési szakasz fő feladata a szakmai tartalmak, a know-how kifejlesztése, akkreditálható tananyag kidolgozása, a jelzőrendszerek és ezzel kapcsolatban lévő alapvető szakmai kérdésekre vonatkozó összefüggő és egységes koncepció kialakítása, valamint a modellprojektek előkészítése.

A projekt indikátorait az alábbi táblázat foglalja össze:

Mutató neve

Típus

 

Mérés módszere

Mérés gyakorisága

Mérték-egység

Minimálisan elvárt célérték

Célértéke elérésének időpontja

Felkészítő tréningbe bevont személyek száma

kimenet

Jelenléti ív

egyszeri

100

2009.03.31.

Felállított munkacsoportok száma

kimenet

Munkacsoportot vezető szakmai megvalósító írásbeli jelentése

egyszeri

darab

15

2009.03.31

Munkacsoportokba bevont személyek száma

kimenet

Jelenléti ívek

munkacsoport ülésenkénti

75

2009.03.31.

Munkacsoportokba bevont intézmények száma

kimenet

Delegáló intézmény vezetőjének írásbeli visszajelzése

egyszeri

darab

15

2009.03.31

Kidolgozott és akkreditált felkészítő tananyagok száma

kimenet

Az akkreditációt végző intézmény vezetőjének írásbeli jelzése

egyszeri

darab

3

2009.03.31.

Kidolgozott modell-projekt koncepciók száma

eredmény

Munkacsoportot vezető szakmai megvalósító írásbeli jelentése

egyszeri

darab

9

2009.03.31.

A munkacsoportokban kidolgozott protokollok és módszertanok száma

eredmény

Munkacsoportot vezető szakmai megvalósító írásbeli jelentése

egyszeri

darab

10

2009.03.31.

A program összhangban van a TÁMOP átfogó céljával: munkaerőpiaci részvétel növelésével elősegíti a gazdasági növekedést és a társadalmi különbségek csökkentést.  A TÁMOP specifikus céljai közül a társadalmi összetartozás és esélyegyenlősége erősítéséhez illetve az aktivitás területi különbségeinek csökkentéséhez járul hozzá. A program a tervezés és a megvalósítás során a fentieken kívül biztosítja a TÁMOP által kijelölt horizontális elvek/ szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság, területi kohézió) érvényesülését.

A projekt beavatkozási területének és célcsoportjának meghatározása és indokoltsága

A kiemelt projekt szakmai tevékenysége az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi és a Dél-dunántúli régiókra irányul. Ezen területek tekinthetőek az ország „bűnkibocsátó” régióinak.

A célcsoportot a három régióban a bűnmegelőzés és a büntetőpolitika területén dolgozó szakemberek és kliensei alkotják.

A projekt céljai és tevékenységei

A projekt céljainak meghatározása

Átfogó cél: a projekt a társadalmi bűnmegelőzés rendszerének fejlesztésével hozzájárul a társadalmi kohézió erősítéséhez az esélyegyenlőség támogatásához (TÁMOP 5. prioritás).

A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiája[1] (115/2003. (X.28.) Országgyűlési Határozat) kijelölte a bűnmegelőzés öt kiemelt beavatkozási területét. Jelen projekt ezek közül az alábbi három területre kíván fókuszálni az érintett régiókban, fő célként a társadalmi reintegráció kiszélesítését célozva meg:

§   Gyermek és fiatalkori bűnözés csökkentése

§   Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés

§   A bűnelkövetők társadalmi visszailleszkedésének segítése

A konstrukció a társadalmi bűnmegelőzés hatékonyságának javítása érdekében a bűncselekmények áldozatává vagy elkövetőjévé válás veszélyének kitett gyermek- és fiatalkorúak, valamint az áldozatvédelem, áldozatsegítés terén elsősorban a bűnmegelőzést, a bűncselekmények miatt már elítéltek körében pedig a bűnismétlés elkerülését célozza, kiemelt szerepet szánva a korszerű, ún. kettősnyomtávú - az enyhébb és a súlyosabb bűncselekményeket eltérő eszközökkel kezelő - büntetőpolitika társadalmi ismertségének, elfogadottságának és alkalmazhatóságának.

A projekt előkészítő szakaszában a fenti komplex célok megvalósulást közvetlenül segíti

  • az egységes szemléletmódot és tudást megalapozó tankönyv és műhelyszeminárium,
  • a kliens orientált modellprojektek előkészítése,
  • a működőképes jelzőrendszerek kidolgozása,
  • tájékoztató kiadványok szakemberek és klienseik számára,
  • a szakmai és társadalmi kommunikációt elősegítő webfelület.

A felsorolt tevékenységek közül a kliens orientált modellprojekteket előkészítő munkacsoportok a három pillér vonatkozásban egymástól függetlenül és párhuzamosan működnek (mindhárom régióban három modellprojekt előkészítő munkacsoport alakul: az erkölcsi veszélyzónába került gyermek és fiatalkorúak, az áldozatsegítés és a reintegráció modellprojekt előkészítő munkacsoportok).

A másik négy tevékenységen belül a három pillér nem különül el egymástól, hiszen legfontosabb céljuk, hogy megteremtsék az alapjait a bűnmegelőzés alrendszerei – és így a jelen projekt három kiemelt pillére - közötti együttműködésnek. Kiemelten fontos, hogy a három terület összekapcsolódjon a következő tevékenységeken belül: tananyagfejlesztés, konferencia és műhelyszeminárium, a fiatalkorúak büntető-igazságszolgáltatásáról illetve a mediáció és más közvetítői eljárások gyakorlati alkalmazásának bővítéséről szóló elméleti munkacsoportok, a webfelület és a tájékoztató kiadványok megtervezése és elkészítése.

A fentiekben fel nem sorolt tevékenység a társadalomtudományos kutatás (mely közvetve szintén hozzájárul a projekt céljainak megvalósításához) klienseket érintő része pillérenként egymástól függetlenül és párhuzamosan fog lefolyni. A szakemberek körében végzendő vizsgálat viszont – tekintve, hogy a legfontosabb vizsgálandó témaköre a bűnmegelőzés egyes területei és intézményei között lévő kapcsolatrendszer tapasztalatai - nem bontható három egymástól elkülönülő részre.

Közvetlen célok (2008. április 1. és 2010. december 31. közötti teljes támogatási időszak):

  • A három, inkább bűnkibocsátó régióban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl) fenntartható hálózatot építsen ki a társadalmi bűnmegelőzés érintettjei között. Alakítson ki a releváns szakértelmek társadalmi bűnmegelőzés szempontjából lényeges területei között kapcsolatrendszert, kommunikációs csatornákat, interdiszciplináris szemléletű, a szükséges mértékig sztenderdizált szakmai módszertant, protokollokat, know-how-t. A know-how lényeges eleme a jó példák kiemelése, támogatása, a szakmai programba történő integrálása. A munkacsoportok munkájának eredményeként jogszabály módosítási javaslatok is születhetnek. Hatékony modellprojekt kidolgozása a visszaeső bűnelkövetők számának és arányának csökkentése céljából. A sikeres reintegráció érdekében egyéni mentorálás mellett szakképzés és foglalkoztatás a szabadult bűnelkövetők számára.
  • A közös tudás megszerzésén keresztül a csatlakozó szakértelmek jobb megismerése, a kapcsolódó alrendszerekre vonatkozó tudás bővítése.
  • A meglévő szakmai elemek egységesebb hálózattá integrálásának elérése, innovatív kapacitásainak fejlesztése, a hálózatos struktúra szinergikus hatásának kihasználása.
  • A hálózati működés eredményeképpen a kidolgozott know-how elemeinek felhasználásával a klienseket elérő modellprogramok kialakítása.
  • A jelzőrendszer(-ek) kialakítása az alrendszerek között.

Közvetlen célok (2009. március 31-ig terjedő támogatási időszak):

  • szakma- és intézményközi hálózat kialakítása. A bűnmegelőzés és reintegráció hatékony működésének feltétele a szakmailag integrált, összehangolt és a szükséges információáramlást biztosító rendszer, hálózat kiépülése.
  • oktatási, módszertani tanulmányok, szakmai kézikönyvek, tananyagok, segédanyagok elkészítése. A egyes szakmai szegmensekben tevékenykedő szakemberek számára jelenleg nem áll rendelkezésre egységes szemléletű, a bűnmegelőzés és a reintegráció tekintetében korszerű tudás.
  • a már meglévő jelzőrendszerek felkutatása, összehangolása, továbbfejlesztése vagy új jelzőrendszer(ek)  kifejlesztése. Jelen konstrukcióban a jelzőrendszer fogalma a bűnmegelőzés és áldozatsegítés területén (is) működő szervezetek, szakemberek szervezett együttműködését, valamint a gyermekvédelemben már megismert eszköz felnőttek és fiatalok érdekében történő alkalmazását foglalja magába. Ebben a különféle szakterületek előre meghatározott, kiszámítható módon támaszkodnak egymás munkájára, közöttük szervezett és ellenőrzött információáramlás van. A „jelzőrendszer” szó arra utal, hogy a hálózat tagjai egymásnak kötelezően jelzik a felmerülő problémát annak érdekében, hogy azt megfelelőképp kezelni tudják. A jelzőrendszert a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben meghatározott jelzőrendszer mintájára dolgozzuk ki.
  • a bűnmegelőzési jelzőrendszer szakmai protokolljának kifejlesztése. A büntető igazságszolgáltatás és a bűnmegelőzés  intézményei nem, vagy csak részben vannak birtokában azoknak az információknak, amelyek más intézmények adatbázisaiban szerepelnek és a bűnmegelőzés, a büntetőpolitika szempontjából relevánsak.  
  • a célterületeken tervezett fejlesztések megalapozására, eredményeik kipróbálására irányuló modellprojektek- és modellkísérletek kidolgozása. A konstrukció második támogatási időszakában megvalósuló modellprojektek az adott célterületen megvalósítható elemeinek beazonosítása, szakmai megtervezése szükséges.   

Az elérendő célokhoz szükséges tevékenységek bemutatása

1. Társadalomtudományi kutatás az érintett három régióban

A tervezett társadalomtudományos kutatás a három régióban a bűnmegelőzés területen dolgozó szakemberek bűnmegelőzéssel kapcsolatos tapasztalatait, véleményét, attitűdjeit és igényeit, illetve a kliensi kör alapvető demográfiai, a projekt szempontjából releváns szociológiai, kriminológiai sajátosságait tárja fel.  A „kiinduló állapotot” méri fel, annak érdekében, hogy a projekt generálta változásokat később mérni lehessen. Emellett a kutatás eredményeit felhasználjuk a projekt második szakaszában. A modellprojektek megvalósításán illetve a jelzőrendszerek kidolgozásával megbízott – és munkájukat a második szakaszban is folytató - munkacsoportokban dolgozó szakemberek megismerve a kutatás eredményeit, teljesebb képet alkothatnak a társadalmi bűnmegelőzés aktuális magyar helyzetéről és gyakorlatáról. A kutatások négy alpopulációra irányulnak: „bűnmegelőzés” területén dolgozó szakemberek, erkölcsi veszélyzónában lévő gyermekek és fiatalkorúak, fogvatartottak, áldozatok.

A kutatások az áldozatokat célzó vizsgálat kivételével a projekt első szakaszában valósulnak meg. A viktimológiai kutatás a magas látencia miatt hosszabb tervezést igényel, ezért csak a második szakaszban tervezzük lefolytatni.

2. Kapcsolatfelvételt és a projekt bemutatását szolgáló találkozók szervezése a projektben érintett intézmények döntéshozói, vezetői számára

Az érintett régiókban bevonni kívánt intézmények (megyei rendőr-főkapitányságok, büntetés-végrehajtási intézetek, megyei Igazságügyi Hivatalok, a regionális közigazgatási hivatalok szociális és gyámhivatalai, regionális munkaügyi központok, az érintett civil szervezetek, megyei önkormányzati közgyűlések, valamint egyetemi központjainak) vezetői részére két alkalommal 2008. második negyedévében kívánunk találkozót szervezni, mely a kapcsolatfelvételt és a projekt bemutatását szolgálja.

3. Konferencia és műhelyszeminárium a projektben dolgozó szakmai megvalósítók, a célcsoport tájékoztatására, valamint a munkacsoportok kialakítására az alábbi témakörökben: gyermekvédelem, áldozatsegítés/áldozatvédelem, pártfogói felügyelet, büntetés-végrehajtás.

A rendezvényen lesznek konferencia jellegű plenáris előadások és kisebb csoportokban szemináriumok is. A rendezvény ideje alatt alakulnak meg az elméleti és a modellprojekteket kidolgozó munkacsoportok is. Mindhárom régióban a felkészítő tréning és konferencia során két típusú munkacsoport alakul ki. Az egyik fogja előkészíteni (1) a jelzőrendszerek kialakítását, míg a másik (2) a 2009-2011 közötti második szakaszban megvalósítandó modellprojekteket.

4. A bűnmegelőzési jelzőrendszerek előkészítését segítő elméleti munkacsoportok szervezése, működtetése

A kiemelt támogatás egyik legfontosabb célja a bűnmegelőzés területén dolgozó szakértelmek és intézmények hatékony együttműködésének kialakítása.

A 2008. év második felében több olyan munkacsoport alakul meg, amelyek feladata a bűnmegelőzés szempontjából releváns szervezetek kapcsolódási pontjainak, a feladatok megosztásának meghatározása, az együttműködésben kialakult módszerek hasznosításának rögzítése. Ez egy egységesen működő, de kellő mértékben differenciált munkamegosztáson alapuló jelzőrendszer kialakítását jelenti.

A jelzőrendszerek kidolgozása és a szakmai protokollok kialakítása során a munkacsoportok előreláthatólag jogszabály-módosításokra is ajánlásokat tesznek, amelyek segíthetik a büntetőpolitikai reformot is.

A három régióban összesen hat elméleti munkacsoport fog működni, összesen 18 fővel.

Az elméleti munkacsoportok tagjai a régiókban felelhető szakmai műhelyek, felsőoktatási intézmények illetve az intézményhálózat (gyerekvédelem, büntető igazságszolgáltatás) döntéseket előkészítő szakemberei közül kerülnek kijelölésére.

A hat munkacsoport a következő elvek alapján szerveződik:

  1. Gyermekvédelmi jelzőrendszerek működésének optimalizálása
  2. Információáramlás optimalizálása és a jelzőrendszerek kialakításának lehetősége a felnőtt korúak bűntető igazságszolgáltatásában
  3. Információáramlás optimalizálása és a jelzőrendszerek kialakításának lehetősége a fiatalkorúak bűntető igazságszolgáltatásában
  4. A büntetés-végrehajtási intézetekkel és a pártfogó felügyelettel együttműködők körének bővítése, a büntetés-végrehajtás és a pártfogó felügyelet hatékonyabb együttműködése
  5. Mediáció és más közvetítői eljárások gyakorlati alkalmazásának bővítése
  6. Intézményi együttműködés és a jelzőrendszer fejlesztése az áldozatsegítés terén

5. Az erkölcsi veszélyzónában levő gyermek- és fiatalkorúak, az áldozatsegítés/áldozatvédelem, a pártfogói felügyelet és büntetés-végrehajtás témaköreiben megvalósítandó modellprojektek előkészítését segítő szakmai munkacsoportok szervezése, működtetése

A modellprojekt előkészítő munkacsoportok a három prioritás alapján (erkölcsi veszélyzónában levő gyermek- és fiatalkorúak, áldozatsegítés, valamint reintegráció) alakulnak meg minden régióban. A munkacsoport módszere eltér a az elméleti munkacsoportétól. A modellprojekt előkészítő munkacsoportok fő feladata a  modellprojektek megtervezése, felhasználva ötleteket, tervezeteket az ország egész területéről, nem utolsó sorban merítve az új tananyagból. E tervek szerint valósítják meg a projekt második szakaszában (2009. és 2011. között) a modellprojekteket. Ezek a munkacsoportok tehát inkább a szakmai munka gyakorlati megvalósításának módszereit munkálják ki.

6. A bűnmegelőzés szakmai kérdéseinek megvitatása, az információcsere, a know-how-k, a szakmai problémák és a jó gyakorlatok megismertetése céljából szakmai és társadalmi kommunikációt elősegítő interaktív web-felület készítése és rendszeres frissítése.

A projektben a szakmai információcsere nem kizárólag a munkacsoportok ülésein zajlik, hanem az azok közti időszakban is, melynek eszköze egy olyan interaktív webfelület, mely (1) egyrészt a munkacsoportokban résztvevő szakembereknek és a szakmai megvalósítóknak, valamint a projektmenedzsmentnek kínál kommunikációs felületet. Másrészt (2) a kiemelt projektben nem bevont, de az érintett szakterületek valamennyi, az ország egész területén működő szakembereinek nyújt lehetőséget a projekttel kapcsolatos szakmai diskurzusra, illetve (3) a téma iránt érdeklődő, nem szakember közvéleményt is tájékoztatni tudja a projektről.

A weblap felépítése során arra törekszünk, hogy statikus és interaktív elemeket egyaránt tartalmazzon. Statikus elemek közé sorolható a projekttel kapcsolatos tájékoztató anyagok, a tananyagok, míg a munkacsoportok tagjai és a szakmai megvalósítók közti párbeszédet interaktív fórum formájában valósítjuk meg.

7. Tájékoztató-kiadványok készítése a szakemberek, valamint klienseik számára

A munkacsoportok kidolgoznak olyan rövid, kivonatos szakmai tájékoztató anyagokat, amelyek részben a szakemberek, részben a kliensek számára nyújtanak információt az erkölcsi veszélyzónába került gyermek- és fiatalkorúak, áldozatsegítés és elítéltek reintegrációja témakörökben.

- Hogyan ismerhetők fel az erőszak nyomait

- Mi a teendő fogvatartásból szabadulás után

- Hová fordulhatnak a bűncselekmények áldozatai

- Mi a teendő álláskeresés esetén

- Közérdekű címek, telefonszámok

- Tájékoztatók egyes speciális bűncselekmények (családon belüli erőszak, lakásmaffia, gyermek- és fiatalkorúak elleni bűncselekmények) megelőzéséről és felismeréséről.

8. Tananyag  és know-how fejlesztés

A tananyagfejlesztés legfőbb célja egy egységes koncepciójú és szellemiségű elméleti és módszertani kiadvány létrehozása, amely megteremti a hatékony szakma és intézményközi együttműködés kialakításának lehetőségét.

A négy kötetből álló sorozat első kötete tartalmazza azokat az ismereteket, amelyek stabil elméleti alapot biztosítanak a projektben résztvevő valamennyi szakember további bűnmegelőzési képzéséhez, míg a II.-IV. kötetek a prioritások mentén a specifikus ismeretanyagokat dolgozzák fel.

I.             Általános elméleti képzés mindhárom prioritás résztvevőinek

II.           Prioritás- és szegmens-specifikus képzés az erkölcsi veszélyzónában élő gyermek- és fiatalkorúakkal foglalkozó szakemberek részére

III.         Prioritás-specifikus képzés áldozatsegítő szakemberek részére

IV.         Szegmens-specifikus képzés a „reintegráció” prioritás résztvevői számára

9. A projekt második szakaszában megvalósuló tevékenységek szakmai koncepciójának kidolgozása

A következő tevékenységeket tervezzük:

  • Az első szakaszban megalakult, a hatékony jelzőrendszerek kialakításával megbízott, elméleti munkacsoportok tevékenységüket tovább folytatják (összesen 6 csoport).
  • Ugyancsak tovább működnek a modellprojektek kidolgozásával megbízott munkacsoportok. Feladatuk a modellprojektek megvalósításának előkészítése és szakmai monitorozása lesz (összesen 9 csoport).
  • A szakmai megvalósítók irányításával a modellprojektek megvalósítása.
  • Szakmai tréningek a szakember célcsoport számára. (A tréningek kiválasztásánál figyelembe vesszük a szakemberek körében végzett vizsgálatban feltárt igényeket és szükségleteket).
  • Az első szakaszban lefolytatott felmérés (társadalomtudományos kutatás) megismétlése, amelynek célja a projekt generálta változások mérése.

[1] http://bunmegelozes.easyhosting.hu/dok/tars_bunmeg_nemz_strat.doc